Kövecsesné dr. habil. Gősi Viktória

egyetemi docens, meseterapeuta

1977. május elsején születtem Győrben. A győri Apáczai Csere János Főiskola Gyakorló Iskolájában végeztem általános iskolai tanulmányaimat, ami a pályaválasztásomat is meghatározta. Ezt követően a csornai Hunyadi János Óvónői Szakközépiskolában szereztem óvónő végzettséget. Már a középiskolás éveim alatt nagyon érdekelt a pedagógia, a pszichológia és a szakmódszertan. A csornai évek után Győrbe jelentkeztem a tanítóképzőbe. 1999-ben végeztem itt tanító (ember és társadalom műveltségterület) - művelődésszervező szakokon. A tanítói diplomám megszerzése után kezdtem el az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán oktatásszervezőként, erdei iskolai programvezetőként dolgozni. Tevékenységeim között szerepelt erdei iskolai projektek kidolgozása, a Ravazdi Erdei Iskola programjának működtetése, különböző életkorú csoportok vezetése az Erdőpedagógia projekt keretein belül. Az erdei iskolában megszerzett gyakorlati tapasztalatok a projektoktatás, a kooperatív tanulás, a múzeumpedagógia és az érzékszervi tapasztalatszerzésen alapuló kutatás alapú tanulás terén meghatározóak voltak számomra a további években is. A neveléstudomány területén megszerzett elméleti és gyakorlati ismereteimet szerettem volna tovább mélyíteni, ezért választottam a Janus Pannonius Tudományegyetem pedagógia szakát, ahol pedagógia szakos bölcsész-tanár végzettségemet 2002-ben szereztem meg. Ezt követően az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában folytattam a PhD tanulmányaimat. Doktori disszertációmat 2009-ben védtem meg környezeti nevelés - projektpedagógia témakörben A környezeti nevelés változatai az általános iskolában - Az Erdőpedagógia Projekt hatékonyságának vizsgálata címmel. 

Nagyon fontosnak tartom az önképzést, a saját tanári, tanítói munkám gazdagítását, amit én is továbbadhatok. Ezért is végeztem el több, gyakorlatorientált képzést (erdőpedagógia – környezeti nevelés, kooperatív tanulás, life coach, mediátor, önismereti csoporttréner, digitális oktatás, IKT technikák, személyiségfejlődés és pszichopatológia…stb.) témakörökben. Alkotó-fejlesztő metamorphoses meseterapeutaként igyekszem tanítványaim érzelmi intelligenciáját fejleszteni, támogatni a pedagógussá válásuk folyamatát. 

Egyetemi oktatói munkám és az óvodás, kisiskolás gyermekekkel való erdei iskolai, környezeti nevelési tevékenységeim során is egyre inkább azt tapasztalom, hogy a tanítás – tanulás mellett a digitális kultúrában nevelkedett gyermekeknek, fiataloknak nagy szüksége van az önismeretre, a társak megismerésére, a harmónia kialakítására önmagukkal, társas környezetükkel és a természettel. 


© 2023 Kövecsesné dr. habil. Gősi Viktória weboldala. Minden jog fenntartva.
Készítette: sznejudy@gmail.com
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el